Könnyeim arcom mossák

a lemenő nap féynében

magányosan élek érzem

s körbenézek a világ oly nagy

de szívem egyedűl él benne

zuhanni, zuhanni akarok

az érzelmek mélyébe

hol a hold nyugalma

új reményt ad…

Nem tudom még hogy mit szereték a nyelvekkel kapcsolatban. jelenleg a nyelvet órán használom emg persze mikor dalszövegeket olvasok (angol) meg a filmeknél de ennyi többre ugysem tudom fel használni, csak ha vki leállít az utcán. Jelenleg egnnyi amit ide tudok írni

nem vettem részt rajta és nem volt kedvem elmenni rá szóval nem tudom h miről maradtam le de remélem jó volt. Hmmm ki kiváncsi a hetemre???? XD elárulom poénos volt föleg mikor 20:00 hétfőn rohanok ki a nappaliba hogy felvegyem kedvenc CSI:NY sorozatomat, mikor az csak 21:05 kor kezdődik -.-’ aztán nem jött reggel a busz Nettyék fejbe vágnak egy füzettel és így ment ez péntekig mikor nem is tudom h mit csináltam de azóta olyan mintha szét szakadna a derekam tegnap meg mikor HP2-t néztem popcorn evés közben a tömésem mellől kitörött egy darab a fogamból T.T O.o de jó hír ki olvastam a könyvet és most hiány érzetem van végetért egy időszak olyan érzés de majd túlélem …2 perc múlva: Épp most jövök a garázsból és a növény aminek Kígyó pálma ( írtó büdös :S,mivel most virágzik) a neve és találtam róla egy két érdekes dolgot :A kígyópálma más néven konjak, konjaku, devil’s tongue, voodoo lily, snake palm, vagy elephant yam) az Amorphophallus nemzetségbe tartozó, Kelet-Ázsia (Japán, Kína, Indonézia) trópusi és szubtrópusi területein őshonos növényfaj.Évelő növény, melynek akár 25 centimétert is elérő, a föld alatt található gumói lehetnek. Szárnyalt levelei az 1,3 méteres hosszúságot is elérhetik. Virága hosszú, tőrszerű, maximum 55 centiméter.

Kínában, Japánban és Koreában magas keményítőtartalmú gumója miatt termesztik. A gumót lisztkészítésre, lekvárkészítésre, és az állati eredetű zselatin helyettesítésére alkalmazzák.

A japán konyhában széles körben használják az alga helyettesítésére. Nem annyira jellegtelen íze, inkább különleges állaga miatt.

A kígyópálma szárított gumója körülbelül 40% glükomannánt (erősen viszkózus poliszacharid) tartalmaz. A gumóból lisztet készítve, majd hozzá vizet adva konjak-gumi kapható. Tisztított, finomított formája a konjak-glükomannán. A konjak-gumit és a konjak-glükomannánt élelmiszerekben E425 néven, emulgeálószerként alkalmazzák. Kalóriatartalmuk igen alacsony, és nagyon magas rosttartalmú, ezért diátás élelmiszerekben is felhasználható. ennyit találtam róla Wikipédián meg egy képet is amit beteszek ide itt is van

Aztán rátaláltam egy videó klippre ami valahogy eltünt előlem vagy nem vettem idáig észre a címe Lost prophets-Goodbye Tonight

Asszem mára csak ennyit írok, vagyis még csak annyit hogy BOLDOG SZÜLINAPOT SHANNON LETO!!!!!!!!!

Ime egy egy kedvenc számom THE USED-BIRD AND THE WORM

“Miközben beszéltem, észrevettem, hogy egy nagy kutya odalenn a kertben, a napsütötte gyepen, hegyezni kezdi fülét, mintha ugatni készülne, majd megnyugodva csóválta a farkát, mint mikor olyasvalaki közeledik, akit nem tekint idegennek. Catherine előregörnyedt, és lélegzetét visszatartva figyelt. Egy perccel később léptek hallatszottak az előcsarnokból. A ház nyitva állott, és a kísértés sokkal erősebb volt, hogysem Heathcliff ellenállhatott volna neki. Valószínűleg azt hitte, nem akarom megtartani ígéretemet, és most vakmerőségéhez folyamodott. Catherine pillantása mohón a szoba ajtajára tapadt. Mivel Heathcliff nem tudta, melyik szobában vagyunk, Catherine intett, hogy vezessem be. De még mielőtt elértem az ajtót, már átlépte a küszöböt: egy-két lépéssel úrnőm mellett termett, és karjába szorította.

Nem szólt egy szót sem, és mintegy öt percig nem engedte el öleléséből; azt hiszem, egész élete alatt nem adott neki annyi csókot, mint most, ebben az öt percben. Úrnőm adta neki az elsőt, ő azonban fájdalmában nem mert az arcába pillantani. Attól a pillanattól, hogy meglátta Cathyt, éppoly jól tudta, mint én, hogy számára nincs gyógyulás többé, hogy halálra van ítélve.

- Ó, Cathy, életem, hogy fogom én ezt elviselni?

Ezek voltak első szavai, melyekkel nem is igyekezett elrejteni kétségbeesését. Majd olyan elmerülten nézett rá, hogy azt hittem, a könny mindjárt elönti szemét: de csak a gyötrelem égett benne, és száraz maradt.

- Nos! - mondotta Catherine, visszahullva a karosszékbe, és Heathcliff pillantását elbomló tekintettel viszonozta, mert kedélye úgy változott, mint a szél, a véletlen szeszélyei szerint. - Edgar és te összetörtétek a szívemet! És most mindketten idejöttök siratni azt, amit elkövettetek, mintha csak ti szorulnátok vigaszra. Nem sajnállak titeket, nem… Megöltetek engem… és lám, javatokra vált! Milyen erős vagy! Hány évig akarsz még élni, miután meghaltam?

Heathcliff letérdelt, mikor megcsókolta. Most fel akart kelni, de Cathy hajánál fogva tartotta vissza:

- Addig szeretnélek így tartani - szólt keserűen -, amíg mindketten meghalunk! Mit bánom én, szenvedsz-e majd? Nem törődöm a szenvedéseiddel. Miért ne szenvednél? Én is szenvedek! El fogsz felejteni? Boldog leszel, ha majd a föld alatt pihenek? Azt fogod mondani húsz év múlva: “Ez itt Catherine Earnshaw sírja. Szerettem valaha, és fájt, hogy elvesztettem, de most már vége! Sokakat szerettem azóta, gyermekeim ma kedvesebbek nekem, mint ő volt valaha, és ha meghalok, nem fogok örülni, hogy ismét megtalálom, inkább az elvesztésüket fájlalom majd.” Ezt fogod mondani, Heathcliff?

- Ne kínozz, vagy azt akarod, hogy megőrüljek, akárcsak te? - kiáltott fel fogait csikorgatva a férfi, s kiszabadította a fejét.

Közömbös szemlélőnek furcsa és borzalmas látványt nyújthatott ez a két ember. Catherine méltán tarthatott attól, hogy az ég a számkivetés helye lesz számára, ha testi hüvelyével el nem veszti földi jellemét is. Fehér arca most dühben izzott, ajka vértelen volt, szeme szikrázott; görcsösen összeszorított ujja közt néhány szálat tartott Heathcliff hajából. A másik pedig, fel akarván kelni, fél kezével megtámaszkodott, a másikkal pedig megfogta Catherine karját, és ügyet sem vetve állapotára, közben oly kevéssé volt gyengéd, hogy miután elengedte, négy feltűnő kék foltot láthattam úrnőm színtelen bőrén.

- Milyen gonosz lélek szállt meg - folytatta durván -, hogy így beszélsz velem, mikor haldokolsz? Gondolj arra, hogy minden szavadat tüzes vassal égeted emlékezetembe, s ha elhagytál, mindez örökké kínozni fog engem! Tudod jól, hogy hazudsz, amikor azt mondod: megöltelek. És azt is tudod, Catherine, hogy előbb felejtem el az életemet, mintsem téged elfelejtenélek. Ördögi önzésednek nem elég, hogy a pokol kínjaiban fogok fetrengeni, mikor te már rég békében nyugszol?

- Nem fogok békében nyugodni - nyögte Catherine, ki ismét testi gyengeségére eszmélt, szívének heves, lökésszerű rohamai alatt, melyeket szinte láthattunk és hallhattunk.

Nem szólt semmit, majd mikor elmúlt a roham, valamivel szelídebben folytatta:

- Nem kívánok neked a magaménál nagyobb fájdalmat, Heathcliff! Csak azt kívánom, hogy sohase szakadjunk el egymástól. Ha szavaim emléke valaha kétségbe fog ejteni, gondolj rám, hogy én ugyanezt a kétségbeesést érzem még a föld alatt is, és az én kedvemért bocsáss meg nekem. Jöjj ide, és térdelj mellém ismét! Sohasem tettél velem rosszat ebben az életben. Ha most haragszol rám, sokkal rosszabb emlék lesz ez valaha számodra, mint kissé kemény szavaimé! Nem akarsz idejönni mellém? Jöjj hát.

Heathcliff odalépett a karosszék hátához, és fölébe hajolt, de túl közel ahhoz, hogy Cathy láthatta volna felindultságtól sápadt arcát. Úrnőm hátrahúzódott, hogy ránézzen, de a férfi ezt nem akarta. Otthagyta hirtelen, és a kandallóhoz lépett, ahol állva maradt, szótlanul, hátat fordítva nekünk. Catherine gyanakvó szemmel figyelte: minden mozdulata új érzéseket ébresztett benne. Miután soká nézte így, hozzám fordult, és panaszosan megszólalt:

- Látod, Nelly, az ujját se mozdítaná, hogy visszatartson a sírtól. Lám, így szeret engem! De bánom is én! Ez nem az én Heathcliffem. Azt szeretni fogom mindenek ellenére, és magammal viszem, mivel a lelkemben él. Ez a roskatag börtön az - tette hozzá álmodozón -, ami miatt leginkább szenvedek. Már túl soká tartott rabságban. Alig várom, hogy kiszabaduljak egy fényes, boldog világba, és ott maradhassak mindörökké, hogy ne csak könnyeimen át láthassam, és ne csak egy fájó szív falai mögül sóhajtozzam utána, hanem vele lehessek és benne, mindörökké. Nelly, te most arra gondolsz, hogy egészségesebb és boldogabb vagy, mint én, erőid, virágzásod teljében élsz; most szánakozol rajtam… de rövidesen másként lesz minden… Én foglak szánni téged. Messze felettetek leszek, és túl mindnyájatokon. Csodálom, hogy nem akar mellettem maradni! - Majd mintha önmagához intézné szavait, így folytatta: - Azt hittem, ő is kívánja. Heathcliff, drága Heathcliff! Ne duzzogj! Jöjj mellém, Heathcliff!

Sóvárogva felemelkedett, és megtámaszkodott a karosszék oldalán. Erre a sürgető hívásra a másik is megfordult, és arcán kétségbeesett elszántság tükröződött. Tágra nyitott, könnyektől nedves szeme villámokat szórt felé, melle hevesen hullámzott. Egy percig szemben állottak egymással, majd egymás karjába omlottak, magam sem igen tudom, hogyan: Catherine egy lépést tett felé, ő pedig karjai közé kapta, és oly hevesen ölelte magához, hogy azt hittem, úrnőm nem fog az ölelésből élve kibontakozni. Valóban, úgy látszott, mintha elvesztette volna eszméletét. Heathcliff lerogyott egy székre, és mikor odaléptem, s megnéztem, elájult-e az úrnőm, veszett kutyaként, habzó szájjal mordult rám, és féltékeny dühvel szorította magához. Úgy éreztem, nem is emberi lénnyel beszélek: mintha meg sem értette volna, mikor szólottam hozzá. Félrehúzódtam és csendben maradtam, nem tudván, mit tegyek.

Catherine megmozdult, s ez némileg megnyugtatott. Felemelte karját, hogy lehúzza magához Heathcliff nyakát, aki még mindig átölelve tartotta, és egymáshoz szorította arcukat. A férfi valóságos önkívületben simogatta, és közben vadul kiáltozott:

- Most tudom csak, milyen kegyetlen voltál… kegyetlen és hamis! Miért nem kellettem neked, Cathy? Miért cselekedtél szíved ellenére, Catherine? Egy szóval sem tudlak vigasztalni. Megérdemelted sorsodat. Önmagad gyilkosa lettél. Igen, most már ölelhetsz, sírhatsz, könyöröghetsz csókjaimért és könnyeimért: mindez csak kárhozatodra válik. Szerettél… mi jogon áldoztál fel, felelj, mi jogon! gyarló vonzalmadnak, melyet Linton iránt éreztél. Amit sem a nyomor, sem a bűn, sem a halál, sem Isten, sem Sátán nem tudott volna elérni: hogy mi valaha egymástól elválhassunk, azt te saját jószántadból, önként megvalósítottad. Én nem törtem össze a szívedet, magad törted darabokra, s ezzel összetörted az enyémet is. Csak annál rosszabb számomra, ha erős vagyok. Miért éljek még? Milyen élet lesz az enyém, ha… Ó, Istenem! Te talán akarnál élni, ha már lelked a sírba szállt?

- Hagyj el! Hagyj el! - zokogott Catherine. - Ha rosszat tettem, belehalok. Elég! Te is elhagytál, de én nem teszek neked szemrehányást. Megbocsátok mindent. Bocsáss meg te is.

- Nehéz megbocsátani e szemek, e csonttá soványodott kezek láttán - felelte Heathcliff. - Csókolj meg még egyszer, és ne engedd látnom ezeket a szemeket. Megbocsátom, amit velem tettél. Szeretem a hóhéromat… de a tiédet hogy szerethetném!

Elhallgattak, egymáshoz szorított arccal, miközben könnyeik összefolytak arcukon, legalábbis azt hiszem, mindketten sírtak, úgy látszott, Heathcliff is tud sírni ilyen alkalommal.

Közben azonban kezdtem nagyon rosszul érezni magam. Gyorsan múlott a délután, az ember, akit a faluba küldtem, visszatért küldetéséből, és a völgybe hajló nap sugarainál megpillantottam, hogy tódul ki a tömeg a gimmertoni kápolnából.

- Vége az istentiszteletnek - jelentettem. - Gazdám félórán belül itt lesz.

Heathcliff nagyot káromkodott, és még erősebben szorította magához Catherine-t, aki nem mozdult.

Csakhamar észrevettem a cselédség egy csoportját az úton, amint a konyha irányába tartottak. Nem sokkal mögöttük jött Linton. Maga nyitotta ki a kertajtót, és lassan közeledett; bizonyára élvezte ezt a gyönyörű alkonyatot s a szellőt, mely olyan langyos volt, mint nyáron.

- Itt van már! - kiáltottam. - Az isten szerelmére, menjen gyorsan! Senkivel sem fog találkozni a nagy lépcsőn. Siessen és rejtezzék el a fák között, amíg egészen biztos, hogy bement a házba.

- El kell mennem, Cathy - mondotta Heathcliff, és megpróbálta kiszabadítani magát úrnőm karjai közül. - De ha élek, meglátogatlak még, mielőtt elalszol. Nem megyek öt yardnál messzebb az ablakaidtól.

- Nem szabad elmenned - mondotta Catherine oly határozottan, amennyire csak erői engedték. - Nem fogsz elmenni, ha mondom.

- Csak egy órára - állhatatoskodott a másik.

- Egy percre sem.

- Így kell tennünk… Linton már idefenn is lesz ebben a pillanatban - bizonygatta riadtan a betolakodó.

Fel akart kelni és lefejteni magáról a beléakaszkodott ujjakat. Cathy azonban görcsösen szorította; eszeveszett határozottság ült az arcán.

- Nem! - kiáltotta. - Ne menj el, ne menj el! Ez az utolsó alkalom. Edgar nem tehet semmit. Heathcliff, én meghalok, én meghalok!

- A fene egye meg ezt a hülyét! Már itt is van! - kiáltott Heathcliff, visszaülve székére. - Csitt, csitt, Catherine, maradok. Ha megöl mostan, áldással halok meg ajkamon.

Újra megölelték egymást. Hallottam, hogy az úr jön felfelé a lépcsőn; hideg verejték folyt alá a homlokomon, majd megőrültem a félelemtől.

- Hogy hallgathat ilyen beszédekre? - kérdeztem dühösen. - Hisz nem tudja, mit mond. Vesztét akarja okozni, ha ő már nincs eléggé eszénél ahhoz, hogy segítsen önmagán? Keljen fel! Most még elmenekülhet. Eddig még maga sem volt képes ilyen ördögi cselekedetre. Mindnyájan elveszünk, az úr, az úrnő… s a cseléd.

Kezemet tördeltem és jajveszékeltem; a zaj hallatára Linton is meggyorsította lépteit. Zavaromban valóságos örömet okozott, mikor láttam, hogy Catherine karja hátrahullott, feje pedig vállára csuklott.

“Elájult vagy meghalt! - gondoltam. - Annál jobb! Inkább haljon meg, mint hogy így szenvedjen tovább, környezete terhére és gyötrelmére.”

Edgar egy ugrással a váratlan vendégnél termett, döbbenettől és haragtól sápadtan. Mi volt a szándéka? - nem tudnám megmondani, de Heathcliff minden szónak útját vágta azzal, hogy karjába tette feleségének látszólag élettelen testét.

- Ide nézzen! - mondotta. - Ha embernek érzi magát, először vele törődjék… utána majd beszélhetünk.”

“- Meghalt! Nem kellett magára várnom, hogy ezt megtudjam. Tegye el azt a zsebkendőt, ne bőgjön előttem. Vigye el az ördög mindnyájukat! Neki nincs szüksége a maguk könnyeire!

Éppúgy sirattam őt, mint úrnőmet: néha megsajnáljuk az olyan embert is, aki még sohasem sajnálta meg sem magát, sem mást. Mihelyt arcába pillantottam, láttam, hogy mindent tud; mivel ajkai hangtalanul mozogtak, szemét pedig a földre szegezte, azt gyanítottam, én balga, hogy talán megtört a kevélysége, és most imádkozik.

- Igen, meghalt! - feleltem visszafojtván zokogásomat, és letöröltem könnyeimet. - Remélem, az égbe ment, hová mindnyájan követhetjük, ha idejében magunkba szállunk, és a gonosz utat elhagyva, a jó útra lépünk.

- Talán bizony ő magába szállt? - kérdezte Heathcliff, s megpróbált gúnyosan mosolyogni. - Úgy halt meg, mint egy szent? Mesélje el részletesen, hogyan történt…

Megpróbálta kimondani Catherine nevét, de nem volt rá képes. Összeszorította ajkát, és hangtalanul küzdött a kínnal, mely legyűrte; ugyanakkor kihívó, vad pillantást vetett felém.

- Hogyan halt meg? - kérdezte végül, s valami támasztékot keresett háta mögött, mert bármily kemény ember volt is, minden ízében reszketett.

“Szegény feje! - gondoltam. - Neked is csak olyan a szíved és az idegeid, mint a többi felebarátodé. Miért akarod hát elrejteni? Gőgöddel nem vezeted félre Istent! Addig kísérted, míg ki nem préseli belőled a szégyen jajkiáltását!”

- Oly szelíden halt meg, akárcsak egy bárány - feleltem kérdésére. - Felsóhajtott és kinyújtózott, mint a gyermek, aki most tér magához álmából, majd elalszik ismét. Öt perc múlva még vert egy kissé a szíve, majd minden elcsendesült.

- És… nem mondotta a nevemet? - kérdezte húzódozva, mintha attól félne, hogy olyan részleteket tud meg, melyeket nem lesz ereje végighallgatni.

- Egyetlenegyszer sem tért magához - mondtam -, senkit sem ismert meg ama perctől fogva, hogy maga otthagyta őt. Ajkán boldog mosollyal nyugszik, és utolsó gondolataival a múlt szép napjai felé fordult. Békés álomban ért véget az élete… bár ugyanígy folytatódnék álma a másvilágon.

- Kínok közt ébredjen - kiáltotta vadul toporzékolva, s felnyögött a fájdalom minden eddiginél kegyetlenebb szorításában. - Tehát mindvégig hazudott! Hol van most? Nem ott… nem az égben… nem semmisült meg… hol hát? Azt mondottad, hogy nem törődsz a kínjaimmal? Én pedig egy imát mondok, és addig ismétlem, míg a nyelvem bele nem fárad: Catherine Earnshaw, ne találj békét mindaddig, míg élek! Azt mondottad, megöltelek: hát kísérts engem! Az áldozatok kísértik gyilkosaikat, úgy hiszem! Tudom, hogy némely lelkek itt bolyonganak a földön. Légy mindig velem… mindegy, milyen alakban… tégy őrültté! De ne hagyj egyedül, ebben a mélységben, ahol nem tudlak megtalálni! Ó, Istenem, ezt nem lehet szóval elmondani. Nem élhetek az életem nélkül! Nem élhetek lelkemtől megfosztva!

Fejét a fa görcsös törzsébe verte; majd kitágult szemmel ordítani kezdett, nem emberi módra, hanem késekkel és dárdával halálra sebzett állatként. Vércsíkokat láttam a fa kérgén, keze és homloka is tele volt foltokkal; a jelenet, melyet végignéztem, valószínűleg csak folytatása volt hasonló, éjszakai jeleneteknek. Nem mondhatnám, hogy különösebb szánalom kelt volna bennem iránta: inkább borzadást éreztem. Mégsem akartam otthagyni ilyen állapotban. Mikor azonban magához tért, és észrevette, hogy figyelem, mennydörgő hangon rám parancsolt, távozzam, mire én engedelmeskedtem. Hisz úgysem állott volna módomban lecsillapítani vagy megvigasztalni.

Catherine temetését a halálát követő péntekre tűzték ki. Addig a napig koporsója, melyet virágokkal és illatos levelekkel szórtak tele, nyitva állott a nagyszalonban. Minden nappalát és éjszakáját ott töltötte Linton, virrasztása közben percre sem engedett az álmosságnak, rajtam kívül azonban senki sem tudta, hogy Heathcliff, legalábbis éjszaka, ott van a ház előtt, és szintén virraszt. Nem volt alkalmam beszélni vele, de tudtam, hogy be fog jönni, mihelyt alkalma nyílik rá. Kedden, az éjszaka beálltával, Linton, aki alig támolygott a fáradtságtól, visszavonult, hogy néhány órát aludjék; beléptem a szalonba, és kinyitottam az egyik ablakot: meghatva Heathcliff állhatatosságától, alkalmat akartam adni neki, hogy utolsó búcsút vegyen bálványának élettelen testétől. Élt is az alkalommal, mégpedig oly ügyesen és gyorsan, hogy a legkisebb zajjal sem árulta el jelenlétét. Észre sem vettem volna, hogy itt járt, ha nem marad vissza rendetlenül a szemfedő a halott arca körül, s ha nem találok a padlón egy ezüstszállal összekötött szőke hajfürtöt; mikor jobban megnéztem, rájöttem, hogy abból a kis éremből való, melyet Catherine a nyakán viselt. Heathcliff kinyitotta, kidobta tartalmát, s helyébe saját hajának egy fekete fürtjét helyezte. Összesodortam a két fürtöt, és egy helyre zártam be őket.”

Ez annyira szép mikor olvastam majdnem elsírtam magam de nem mivel buszon ültem. A történet két emberről kik egymás hibái miatt nem lehettek egymásé de eljött az új nemzedék és ők beteljesítik az álmukat.